A szülés az úgy néz ki, hogy az ember előre eltervezi és elképzeli, hogyan fog szülni, aztán az tuti nem úgy fog történni. Én is elterveztem, hogy majd szépen beindulnak a fájásaim a 40. héten és mikor 5 perces fájásaim vannak, bemegyünk a kórházba, felfekszem az ágyra és kipottyan a gyerek. Ehhez képest a 38. héten arra ébredtem, hogy bepisiltem. Mint kiderült az nem pisi volt, hanem a magzatvíz. Gyorsan felütöttem a netet mit ír: ha elfolyt a magzatvize az annak a jele, hogy PÁR (ismétlem pár) órán belül anya lesz. Itt megjegyezném a 24 az valóban páros szám így részben stimmelt az állítás. Mindenesetre az instrukció az volt hogy azonnal menjek kórházba. Anyukám így előkészítette a kocsit, ami abból állt, hogy zacskókkal megágyazott nekem az anyósülésen és irány a kórház. Ugrok a történetben: állunk a kórház büféjében a szülőszobai csomaggal, mert egy szendót azért már csak betolok szülés előtt…kérdem anyukám:
-Most picit görcsölt a hasam… szerinted ez már fájás volt?
-hidd el, ha fájásod lesz, azt rögtön tudod, hogy az.
Befektettek a vajúdóba mondván minden rendben, minden családtag húzzon haza. Most akkor megvárjuk, amíg jönnek a fájások. Még mindig azon aggódtam: lehet, nekem már vannak, csak nem fáj annyira, mint másnak. Bejött egy lány megláttam az arcát… rögtön tudtam, hogy nekem még nincsenek fájásaim. Megörültem, hogy lesz egy vajúdó társam. Korai volt az öröm. Egy óra múlva megszült. Egészen estig bámultam a plafont várva a fájásokat de Dávid odabent még szerintem, akkor kezdte el olvasgatni a Harry Potter köteteket és talán még most is olvasgatná, ha nem jelent volna meg reggel egy jóvágású doki az ágyam felett egy tablettával a kezében. Vigyorogva nyújtotta felém a pirulát, mint a dealer az extasyt:
-Ezt szopogassa el! Egyébként milyen volt az éjszakája?
-Ó remek! Úgy 4 nő szülését asszisztáltam végig. Pont néggyel többet, mint amennyi fájásom volt!
-Majd visszasírja még ezt az éjszakát!
Mondta sejtelmes mosollyal az arcán és eltűnt. Azóta sem láttam. Igaza volt! Fél órával a fájásindító tablettája után elkezdődött az, amit akkor már lassan egy napja vártam csörgedező magzatvizemmel. Azon kaptam magam, hogy már a szülőszobában fekszem, Ervin szorítja a kezem, próbálok lélegezni, de igazából már azt sem tudom, hogy ébren vagyok-e vagy álmodok. Lassan megjelent az orvosom is intve a szülésznőnek, hogy szóljon, ha már van mit csinálnia. Mondom már jó lenne, ha nem menne sehová mert nagyon fáj és mindjárt szülök. Csak mosolygott hogy odébb van az még és elment. Szerintem az orvosoknak tuti tartanak egy ilyen órát az egyetemen, ahol megtanítják nekik ezt a gúnyos mosolyt. Tényleg odébb volt. Még 2 órát üvöltöztem és sopánkodtam, meg guggolgattam és üvöltve guggoltam, meg sopánkodva üvöltöttem. És akkor végre jöttek a híres tolófájások. Volt pár próbálkozásom, aminek következtében majdnem megfulladtam és a fejem majdnem leröpült, de még semmi sem jött ki a gyerekből. Mondom bakker ez a gyerek tuti kalapban van. Legalábbis egy sombreroban, azért nem fér ki. Kiderült hogy nem.. a következő pár tolásnál előjött a haja. Mondom ha ilyen erőlködéstől még csak a haja jött ki, akkor én tuti agyvérzést fogok kapni a nagyobb testrészeknél. Erre a szülésznő:
-Jaaaaj! Kint van a baba haja! Nem fogja meg?
Én meg mint egy barbár állat ráüvöltöttem:
-MOST NEM MERT FÁÁÁÁÁÁJ!
Ilyen hülyeséget! Majd szétszakadok a fájdalomtól, ki vagyok terítve, mint egy béka és még nyúlkáljak a lábam közé mosolyogva. Majd még fésüljem is meg mindjárt! Aztán rájöttem kicsit durva voltam és gyorsam odanyúltam:
-Aha nagyon cuki…
És innentől jött az a rész, amit nekem senki nem mondott előtte, hogy az orvosok rögbilabdás vetődéshez hasonlóan fekszenek rá az ember hasára, hogy segítsék kipréselni a gyereket! Mondom te jó ég! Ez kilapítja a gyereket! Nem normális! Ennek el kell venni az orvosi diplomáját! Azonnal intézkedjen valaki!...
Ami ezután volt arra nem emlékszem. Egy dolog maradt meg, hogy annyira erőlködök, hogy attól félek, kiugrik a szemgolyóm, és közben megfulladok és agyvérzésem lesz és elájulok az oxigénhiánytól és a szülés után vinni kell a műtőbe, hogy újraélesszenek…
A következő kép mikor a hasamra teszik Dávidot, és minden fájdalom azonnal megszűnik. Az idilli pillanatot még az sem tudta elrontani, hogy kisfiam első tisztelete jeléül a létező összes végtermékét a mellkasomra ürítette. Sírtunk mind. Én is, Ervin is, Dávid is… Néztem az orvosokat is, de ők nem sírtak. Fáj-e mikor összevarrnak? Életem legironikusabb látványa volt egy férfit látni a lábaim között tűvel és cérnával! Nagyon nevettem akkor már legbelül, és ha fel tudtam volna kelni, tuti kiszaladok az utcára és szétkürtölöm, hogy megszültem.
Egyébként órákkal később ráeszméltem, hogy Ervin elvágta a köldökzsinórt. De még most is olyan mintha meglenne.